Barna Péter: Hahó!
Hahó, hahó! Egy hang kívülről.
Valószínűleg az elsők egyike. Még fogalmad sem volt róla, még fogalmad sincs
róla, hogy kié. És arról sem, hogy honnan jön, vagy hogy milyen sokszor fogod
még hallani. Reggelente, este, játék közben vagy ha elbambulsz majd a lecke
felett. Ha vezetni tanulsz vagy csak úgy, egy derűs délutánon. Minden nap.
Látszólag lényegtelen pillanatokban és meghatározó, fontos időkben.
Hahó, hahó! Az én hangom. Ki vagyok én? Ez egyébként jó kérdés, és néha-néha nekem is eszembe jut. De neked könnyebb rá választ adnom. Az édesapád. Ez a válaszom megkérdőjelezhetetlen és mindenkori. Örökké szól.
Ez a hahó mást jelent neked és mást jelent nekem. Neked egyelőre valami ismerőset. Talán viszonyítási pontot is. Azt, hogy nem vagy egyedül. Hogy valami történik ott, ahová mész. De mégsem tudod, hogy mit várj tőle. És mit jelent nekem? Valami újnak a kezdetét. Valakinek a köszöntését, aki mindent megváltoztat. Valakinek a köszöntését, akinek hamarosan a szemébe nézhetek, és aki nem is olyan sok idő múlva visszahahóz nekem.
Ez a hahó megnyugtató. Nekem legalábbis
biztosan. Remélem, neked is. Hogy neked miért? Mert azt jelenti, hogy várlak.
Nagyon. És te még nem is tudod, hogy milyen sokat jelent az, ha van egy apukád,
aki már akkor köszönt, amikor még ott vagy bent. És akkor is köszönteni fog,
amikor már itt vagy kint. És ebben a köszöntésben benne van az is, hogy
feltétel nélkül fogad, végtelen szeretettel. Tudod, a legmegnyugtatóbb nekem
ebben a hahóban az, hogy tudom, jó helyre érkezel. Biztonságba. Olyan helyre,
ahol vigyáznak rád, ahol szeretnek. Sok jó ember közé.
Ez a hahó egy idő után neked is ezt fogja jelenteni. A biztonságot. Akkor is, amikor nem leszek épp melletted. Akkor is, amikor nem lehetek ott veled, pedig szükség lenne rám. Nehéz lesz. De talán erre a hahóra majd akkor is emlékszel. És ez a hahó talán majd akkor is azt juttatja eszedbe, hogy minden rendben, mert van, aki vár. Aki köszönt és feltétel nélkül fogad. Végtelen bizalommal. Éppen ezért te is így fordulhatsz felé.
Annyi mindent jelent még ez a hahó. Biztosan mondod majd te is nekem. Játék közben. Amikor megérkeztem egy hosszú nap után. Amikor először megyek érted az óvodába, vagy – hogy ugorjunk egy nagyot az időben – amikor először jössz haza egy átbulizott éjszaka után. Amikor már rengeteg szereplője lesz az életednek, és nagyon mozgalmas lesz minden. Akkor azt szeretném, hogy ez a hahó azt üzenje neked, hogy én egy biztos pont vagyok. Hogy emberek jönnek és mennek, a dolgok változnak, de én ott leszek.
Hogy aki vigyázott rád akkor, amikor még nem tudtál visszahahózni, akkor, amikor megtanultál visszahahózni, akkor, amikor épp nem volt kedved visszahahózni, vagy amikor minden nap hahóztál, az mindig vigyáz rád.
Szóval hahó. Valamilyen fura szűrőn keresztül sokszor hallottad már ezt. De még nem tudod mihez kötni. Hamarosan meghallod először tisztán, jól érthetően. Úgy, hogy egy arc is kapcsolódik hozzá. Az én arcom. Persze, nem csak neked lesz más ez a hahó. Nekem is nagyon más lesz, életem egyik legfontosabb köszönése lesz ez. Egy olyan köszönés, ami búcsú is egyben. Búcsú mindattól, ami előtted, nélküled volt. Amelyben még nekem tanítottak és rám vigyáztak. Most rajtam a sor, és ezzel a hahóval majd ezt is jelzem. Azt, hogy ami vár rád, az nagyszerű. Izgalmas és érdekes. Vicces és komoly. Szórakoztató. Néha nagyon nehéz. De összességében varázslatos. És tudom, hogy te a szépet fogod látni benne. Ő ugyanis, akinek ugyanúgy szeretek hahózni, mint neked, ugyanígy látja. Mindenben a szépet. És én alig várom, hogy megmutassam, megmutassuk neked mindezt.
Hahó, hahó! Hamarosan találkozunk!