Ki az én apám ebben a világban, ebben a házban,
lelkem alapjainál?

Apám apja, az ő apjának apja, és az övé –
árnyak csupán, s akár a szél

röpülnek egy atyához, aki élt már a gondolat s a szó előtt,
szállnak az idő kútfejéhez.

Moher szirtje kimagaslik a ködből, ott állnak ők
a valóság fölött,

kimagaslik térből és időből, a csillámló
zöld mezők fölött.

Nem valódi táj ez, csak a költészet
és a tenger

holdkóros lázálma. Ez az álom az apám,
amilyen ő volt, olyan,

képmás csupán, egy az apák fajtájából: föld
és tenger és ég.