„Nem riadok meg semmitől, csak a kakis pelenkától!”

Lakótelep, kapucnis pulcsi, kurázsival és értékrenddel töltött hiphop, teljesen idióta, de annál hűségesebb cimborák, peca és könyékig érő gépolaj. Gyuri (31) a Havannáról indult szerencsét próbálni, néhány éve már Norvégiában dolgozik autószerelőként. Miután könyökből kirázott egy apás szülést norvég nyelven, fél éves kislányának, Lilinek Sub Bass-lemezt izzít a lejátszóban, miközben gyesre készül. Interjú tetkóról, a lánygyerek túlféltéséről, norvég apasorsról és többek között arról, milyen a jó példakép.

Minden őrületben benne vagy, főleg ha a „díszes társasággal”, vagyis az életedet több mint húsz éve barátként kísérő ATF-csapattal egy légtérben tartózkodsz. Hogy jut el az emberfia a baseballsapkás hip-hop lazaságtól a legnagyobb felelősségig?

Nem feltétlenül önként. Ibi erős hatással volt rám. Volt egy-két vitánk, vagyis… nézőpont-egyeztetésünk erről, de észérvekkel meggyőzhető voltam. És persze az egész gyerekvállalósdiba beleszólt a korunk is. Én úgy gondoltam, hogy még ellettem volna gyerek nélkül, most viszont a világ kincséért nem adnám, hogy Lili van. A bulit illetően meg most is simán fejreállok, ha kell, és ha visszább is veszek a tempóból, az nem feltétlenül az apaság miatt van, hanem mert öregszem. Simán ki tudok rúgni a hámból, legfeljebb az alkalmak száma csökkent. Ha itthon lennénk, többször mennék el kiereszteni a gőzt, az tuti. De törvényszerű, hogy egyszer megnyugszik az ember: én elég nagy mellénnyel mentem ki Norvégiába, ott meg kicsit megreccsentem magamban mindentől és mindenkitől távol: utána viszont egyenesbe jöttem, és inkább a jót kezdtem nézni az emberekben, meg az életben is. Itthon azért kicsit nagy volt az arcom.

Mit csinálsz majd, ha bulizós-tetkós csaj lesz a lányzóból?

A tetoválást álszentség lenne tiltani úgy, hogy rajtam azért van egy pár. Ha elég idős lesz hozzá és nem baromságot akar, akkor miért ne engedjem neki? A bulizástól pedig nyilván félteném, de ahogy nekem is kellett, úgy neki is szüksége lesz rá, hogy kiélhesse a fiatalságát. Én most szétcsúsznék, ha nem lett volna ilyen időszakom. A fontos az, hogy amikor ő éli majd ezt a korszakot, akkor is ésszel tegye. Az meg, hogy hogyan neveljük belé az önkontrollt… nem tudom, hogy az én szüleimnek hogy sikerült. Talán úgy, hogy apám is benne volt mindenben, szeretett marhulni, de ha egyszer valamire nemet mondott, akkor az nem volt. Megálljt parancsolt, ha kellett.

Lili most fél éves, a tetkós korszakra talán még egy picit várni kell. Kezdjük az elején! Hogy reagáltál, mikor kiderült, hogy apa leszel?

A kezdet kezdetén én irtózatos sokkot kaptam. Reggel fél hétkor derült ki, szinte fel se fogtam, még ott kómáztam az ágyban. Aztán amikor bele is gondoltam az egészbe, akkor még jobban „lefagyott a rendszer”. Jöttek a feszkós dolgok: költözni kellett, lakást vettünk, izgultam, hogy minden időben meglegyen. Maga a megfelelési vágy is tiszta stresszt okozott bennem, egyikünk családjában sem volt soha kisgyerek, csecsemő: fogalmam nem volt, hogy kell egy babát megfogni, meg egyáltalán ránézni. Mondjuk azért amíg pocakban volt, meg azóta is, néha odapirítok és benyomok neki egy kis Sub Bass Monstert, hogy képben legyen, mire kell majd csápolni. A vége felé meg, főleg mikor Ibinek már nagyon terhes volt a várandósság, úgy éreztük, hogy jobb lenne, ha már kint lenne, és kíváncsiak is voltunk.

Apás szülés volt?

Hú… az volt. Norvégiában nincs feltétlenül jelen szülészorvos, csak bába. A doki csak akkor jön, ha valami gáz van. A mi bábaasszonyunk meg nem igazán volt a helyzet magaslatán, ezért nekem is be kellett szállnom a buliba, adogatni neki ezt-azt, ide állni, oda állni, meg hát szorítottam Ibi kezét. Kábé három óra volt a durva rész. Csak norvég duma, semmi fájdalomcsillapító, a vajúdás alatt kétóránként váltották egymást az ápolók, akik közül volt, aki dánul beszélt, meg volt egy nyolcvan körüli nénike is… csak lestünk Ibivel, hogy hogy fogunk így szülni. De végülis úgy voltunk vele, hogy bent csak nem marad.

Mik voltak eddig azok a pillanatok, amik megleptek, vagy valamiért örökre megőrzöd őket?

Érdekes, hogy világéletemben rühelltem a gyereksírást, de az övétől mégsem mászom a falra, nem zavar. Csak sajnálom szegényt, amikor már nagyon sír. Aztán volt egy olyan eset is, hogy – mivel egész nap kapcsolatban vagyunk – Ibi egy nap folyamatosan azt írta nekem, hogy borzalmas napja van a gyereknek, reggel óta csak nyűglődik. Ennek ellenére, amikor hazaértem és rám nézett, teli szájjal vigyorgott, meg is hatódtam rajta rendesen. Egész nap egy félmosolyt nem lehetett kicsikarni belőle, és nekem meg örült! Meg persze az új dolgai: ha egy új mozdulat vagy hang kijön belőle, mindig megy az örvendezés.

Hamar belejöttél a babázásba, kisujjadban van a büfiztetés, vagy azért még van mumusod egy csecsemő körüli teendőket illetően?

A pelenkázás már teljesen rutintéma. De csak a pisis. A kakissal nem vagyunk túl jóban… Igazándiból a legtöbb dolog megy pengén, bár Ibi százszor jobban csinál mindent. Például nála jobban megnyugszik a kicsi, hiába csinálok mindent ugyanúgy. Igyekszem az összes teendőből kivenni a részem – nem riadok meg semmitől, csak a kakis pelenkától! Pedig Szabika haverom már küldött kakispelus-tutorialt is.

A lányos apák a sztereotípiák szerint hajlamosak túlfélteni a kislányukat, főleg, ha egyedüli gyerekről van szó. Te hogy állsz ebben a kérdésben?

A haverokkal természetesen átbeszéltük a vadászengedélyt meg a társait. A fiús apa abban él, hogy az ő fia a legény a gáton, a lányos apák meg rajonganak, mint ahogy én is: alig pár hónaposan bele vagyok zúgva a gyerekbe, annyira cukkerpofa. Eljön még az idő, amikor rózsaszín körmökkel fogok olajat cserélni. Nyilván már most lever a víz, hogy egyszer beállít érte valami kis mitugrász, de mi is voltunk fiatalok, nekem is voltak hülyeségeim, és szerintem nem eszik olyan forrón a kását. Max párszor felmegy a vérnyomásom.

Külföldnek vagy otthonnak nevezitek majd a helyet, ahol Lili felnő? Mit tanítasz majd neki, hol van a haza?

Ez nagyon nehéz kérdés, már ezerszer megpróbáltuk átrágni. Mindketten azt szeretnénk, hogy neki is Magyarország legyen az itthon, de még nem tudom, hogy ezt hogy fogjuk tudni kivitelezni. Egyszer mindenképp hazaköltözünk, bár ez mindig arrébb és arrébb tolódik. Ő Norvégiában született, és az első jópár évét ott is fogja élni – valamennyire biztosan norvég lesz. A norvég nyelv is pikkpakk ráragad majd, bár mi csak magyarul beszélünk hozzá, hogy norvég meg angol címszó alatt ne a mi makogásunkat tanulja el. De mindent meg fogunk tenni, hogy Lili magyarnak vallja, és annak is érezze magát.

Egy apa a legjobbat akarja a gyermekének: mi a leginkább megőrzésre méltó Norvégiában, és mi a legjobb Magyarországban, amit megmutathatsz, továbbadhatsz neki?

Kint az egész életszemlélet teljesen más, mint itthon. Nem annyira fásultak az emberek: sokkal nyitottabbak, fogékonyabbak az újra, életvidámabbak – nyilván az életkörülmények miatt is. Viszont, ahogy észrevettem, nem kötnek olyan szoros barátságokat, mint amilyen kapcsolatokban mi élünk-éltünk Magyarországon. A norvégok is jóban vannak egymással, segítőkészek, de adott esetben fél évig is magasról tesznek egymás fejére. A hazai exmunkatársakkal a mai napig tartom a kapcsolatot, kint meg még egy kollégámmal sem voltunk sörözni egy nyamvadt péntek délután se. Itthon  akiket szeret az ember, azokkal sokkal szorosabb a viszonya. A magyarságból még a temperamentum, a rafináltság, a talpraesettség az, amit Lilinek szeretnék: hogy belevaló, ügyes csaj legyen.

Miben más a norvég apasors, mint a magyar?

Kint nagyon nyomják ezt az egyenjogúság-dolgot, hozzánk is jött már kiscsaj szerelőnek, és láttam műkörmös kamionoslányt is. Ott ez elfogadottabb. Egyébként ez nem mindig rossz, én is leszek például gyesen tíz hétig. Én dönthetem el, hogy mikor veszem ki. Skandináviában a gyereknevelésben az apa is partner, egyáltalán nem szokatlan az a látvány, hogy babakocsit toló férfiak kávézgatnak az utcán. Ettől függetlenül viszont sok furcsaságot tapasztalunk, például nem engedik előre a nőket az ajtóban, meg Ibi is sokszor megkapja, hogy emelhetné ő is a kocsikereket, mondván, hogy egyenlőség van – aztán negyven kiló az egész csaj. Néha azért kiakadok kicsit a főnökeire ilyenek miatt.

Feleségeddel nagy rajongói vagytok Hosszú Katinkának. Miért fontosak a példaképek, és miért lehet példaértékű az Iron Lady a lányod számára is?

Én inkább azt mondom, hogy több emberből kell összegyúrni egy igazi példaképet: szeretném, hogy Lili különböző egyéniségekben is találja meg azokat a dolgokat, amikre fel lehet nézni, és amiket megéri követni. Katinka szerintem egy nagyon pozitív, inspiráló és motiváló személyiség, tőle a munkáját és a kitartását érdemes eltanulni. Elképesztő a meló, amit belefeccol a dologba, és ahogy tolja az egészet gőzerővel, emellett megmaradt egy aranyos, gerinces, karakán és egyenes csajnak.

Nagyon nagy becsülete van nálad a kétkezi munkának és a személyes erőfeszítésnek, hiszen Te is saját erőből, segítség nélkül küzdötted el magad odáig, ahol most tartasz. Gyakorlatilag megtestesíted a „jég hátán is megél” embertípust. Hogy építhető be ez egy lánygyerek értékrendjébe?

Szerintem egyfajta anyagi intelligenciát kell fejleszteni benne, hogy megbecsülje azokat a dolgokat, amiket kap. Ne legyen elkényeztetve, ne érezze azt, hogy az ölébe hullik minden, legyen tisztában azzal, hogy mi ezért sokat tettünk. Lehet, hogy ha otthon azt látja, hogy retkes a körmöm, mikor megsimogatom, akkor nem az ragad meg benne, hogy a hátsó felem vakargatom a munkahelyen, hanem könyékig másztam a gépolajban. Őt persze nem szánom fizikai munkára, nem lányoknak való: és az ember mindig jobbat akar a gyerekének, mint ami neki jutott.

Várod már az apa-lánya pecázásokat?

Faterom már akkor mondta, hogy betárazza a zsebkést, a csalit meg a horgászbotot, mikor kiderült, hogy Lili érkezik. Én nagyon bírnám, ha a nagyapjával, velem meg Ibivel együtt jönne pecázni. Aztán nehogy kis nyafka legyen, fogja csak meg a halat, tessék pucolni, legyen benne a dolgok közepében és osszon ki mindenkit! Persze ahogy a pecázás szeretete, úgy a karakánság is valamelyest együtt születik vele. Már most nagyon sanda tekintete van, úgy tud mosolyogni, hogy csak összenézünk néha Ibivel, mondván, hogy úristen, mi lesz itt, cserfes kis fruska lesz. Ha nem is kell adni alá a lovat, de támogatni mindenképp fogjuk, hogy ne legyen beszari: mondja csak ki a véleményét, persze nem bunkón, csak határozottan.

Nagy konditermes vagy: szerinted arra is lehet gyúrni, hogy jó apa legyél?

Én egyelőre inkább arra gyúrok, hogy egyáltalán apa legyek. Meg mi az, hogy jó apa? Kiderül egyáltalán valaha, hogy az voltam-e vagy nem? Nem tudom, mikor lesz erről valamiféle visszaigazolás, hogy sikerült-e vagy sem, de ha Lili egyszer a fejemhez vágná, hogy úgy érzi, cserben hagytam, az kegyetlen szar lenne. Természetesen igyekszik az ember. Én csak egy boldog, fain családot akarok összehozni, és hogy örömmel éljük meg azt, hogy ez a családunk. Hogy minden funky legyen. Ibi egyébként null-huszonnégy mellettem áll, rengeteget biztat főleg akkor, ha elbizonytalanodom. Sokat dicsér, akár érdemtelenül is.

Mikitől ezt a kérdést kaptad: Ugye vigyázol a feleségedre?

Persze, hogy vigyázok. Fizikailag is, és meg is becsülöm mind őt, mind a munkáját, és hogy mennyi mindent megtesz ezért a családért. Szerintem ő a legjobb anya, le a kalappal előtte. Ezen sok múlik, de azért furcsállom a kérdést, mert annyira evidens a válasz. Próbálok arra is figyelni, hogy neki is legyen ideje magára, ne fásuljon bele a hétköznapokba. Mi azért eléggé egymásra vagyunk utalva odakint.

„Ívelt labda, fejre” rovat: Mit kérdezel a következő apától?

A gyerekek mellett hogy jut idő magatokra meg másra is?