"Ne legyen közöttünk titok"

A Hitel, a Világ és a Stádium szerzője, a Tisza-szabályozás atyja, múltat és jövőt, egyéni-, nemzet- és közérdeket, Pestet és Budát összekötő Hídember. A reformkor kimagasló alakja, a politika, a szellem és a kultúra történelemformáló egyénisége. A legnagyobb magyar. Két fiú büszke édesapja. Gróf Széchenyi Istvánnal önismeretről, családon belüli beszédmódról, az atyai dicséret nevelésben betöltött szerepéről, és többek között arról beszélgettünk, hogyan hat az apa tartós távolléte egy súlyos örökséggel bíró arisztokrata család elsőszülöttjére.

Döblingben, az intézet kertjének szinte locsogó szökőkútja mellett ülünk. Ön hallgat, s közben belül vég nélkül hömpölyögnek az érzelmek, gondolatok. Megszokható a léleknek ez a szüntelen zubogása?

Immár több mint 10 esztendeje, hogy az a kimondhatatlan csapás ért, hogy hirtelen kiszakítottak oly édes álmaimból, látnom kellett összezúzódni minden reménységet, mely éltetett, és el kellett rejtőznöm ezen a siralmas helyen, ahol most is tengődöm, távol mindama szörnyűségtől, ami szegény hazánkat sújtotta. Közelről szemlélni, anélkül, hogy segíthetnék, - nem volt erőm; az sírba vitt volna.

Elsőszülött fia, Béla tíz esztendős volt, mikor ön elszakadt a családtól, innentől kezdve nem az ön védőszárnyai, hanem fogadott nevelők gondnoksága alatt nevelkedett az ifjú Széchenyi gróf. Az első….

…Podhorszky, alakoskodó volt, akit a sokszor emlegetett és igen kényelmes "élelmesség" vezérelt.

Ütlegelte is Bélát. Tudott erről?

Előttem mindig olyan kitűnő, tanult ábrázatot öltött és úgy tudott viselkedni, hogy föl sem mertem róla tételezni ilyen állati brutalitást. Béla meg… Valahogy úgy, mint ahogy a közkatonának - bármennyire ígérgessék is bántatlanságát - nem jut eszébe soha, hogy káplárját, aki mindig a nyakán ül, bepanaszolja. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy nem nyílt, hanem zárkózott emberré lett.

Zárkózott emberként visszafordíthatatlan boldogtalanságra van ítélve az ember?

"Mindent összevéve" a férfiban a hallgatagság sokkal értékesebb tulajdonság, mint a nyíltság, és "mindent összevéve", a beszéd jóval több bajt okoz e világon, mint a hallgatás; már az oszmánok is találóan nevezték az előbbit ezüstnek, az utóbbit aranynak. De ez is "cum grano salis" (módjával mértékkel - a szerk.) szükséges, mint ahogy általában a világ minden dolgában a túlságosan sok vagy kevés tűz vagy víz egyaránt zavaró, sőt pusztító. Éppen így bizonyos esetekben nemcsak a fecsegés, hanem a hallgatagság is sok bajnak, sőt kimondhatatlan nyomorúságnak lehet a forrása.

Podhorszky után elsőszülöttje Deboeuf, majd Michl urak növendéke volt. Tőlük – talán a sorsnak afféle kárpótlásaként – csupa dicséret, sőt, szinte állandó magasztalás érte a fiút. Mit gondol a mentori, az atyai dicséret szerepéről a nevelésben?

A szülők sok esetben nem szokták dicsérni gyermekeiket, különösen nem azokat, akiket kiváltképpen szeretnek, hanem folytonosan csak korholják őket, hogy "még jobbak" legyenek, ami rendszerint lehetetlen. Egy porból alkotott teremtmény a tökéletességnek vajon milyen fokára juthat e földön? - Igen, ez az örökös "még feljebb srófolás" nem ritkán bizonyos hidegséget, sőt elmaradhatatlan keserűséget szül a gyermekben, úgyhogy a végén minden élőlény minden szeretetet, minden bátorságot elveszít, és egyfajta desperációba süllyed, ha kötelességeit minden erejét megfeszítve becsületes szorgalommal végzi, mégis folytonosan korholják, sőt egyre erősebben hajszolják.

Mi a kulcsa annak, hogy a formálódó ifjúból bizonyosan kifaragjuk a lehető legnemesebb jellemet?

Teljesen fel kell tárnunk magunkat egymás előtt! Ne legyen közöttünk titok még öntudatlanul sem. (…) Vitassuk meg ezentúl a legcsekélyebb dolgokat is, és folytassunk mindenről eszmecserét. (…) Mert hát hol vannak azok, akik legalább félig-meddig ismerik önmagukat? Kik lehetnek ezek? Bizony, csupán néhányan vannak, akiknek a leplezetlen igazság mélyen a lelkükbe ragyogott! - És hogyan szerezhetjük meg az önismeret páratlan talizmánját, melyet a világ bölcsei a legnagyobb kincsnek mondanak, mely az embert megörvendeztetheti? Viszonylag igen könnyen és kényelmesen, ha az ember igaz, őszinte barátok szavára hallgat és az ilyesmire súlyt fektet; vagy nagyon nehezen és sok hosszú kínlódás árán, a megpróbáltatások zord iskolájában! (…) Az önismeret a legnagyobb bölcsesség. (…) Talán a "legtöbb baj" a világon félreértésből keletkezik - mert az emberek nem értik meg egymást. Nekünk tehát kölcsönösen ki kell beszélnünk magunkat teljesen.

Az anyai törődés végig féltő szeretettel kísérte a fiúkat. Melyek azok a szükségszerűen apai dolgok, melyekben az ön távolléte miatt mégis hiányt szenvedtek a gyermekei?

Egy nő túlságosan szeret, túl megbocsátó, természete sokkal passzívabb, semhogy egy olyan erős akaratú férfinak (…) contre vent et marais (mindennek ellenére - a szerk.) kellő eréllyel arcába kiáltana egy-egy kellemetlen igazságot. Ez az én dolgom lett volna.

A közelmúltban váltott, heves hangvételű levelekben kétféle tűz izzik: az Ön mélységes szeretete, és Bélának az Ön felé irányuló, vádaskodásoktól fűtött haragja. Fia nyelvének gátat nem emelve majdhogynem sértő kifejezésekkel is illette Önt. Szabad egy fiúnak ily módon szólnia az édesapjával?

Akinek nap mint nap igazságot kell nyelnie, az nem szenved ennyire nyilaitól. (…) Hogy mennyire nem vagyok csiklandós Vele szemben, szavamat adom, hogy örömömben megcsókoltam a levelet, és magamban ezt mondtam: "ez aztán a derék fickó, ennek az orra alá ugyan még a császár sem törhet borsot"; és hidd el, boldog voltam, hogy olyan nyers és faragatlan volt; mert, Istenemre, inkább emeljen reám botot is, semhogy alázatos anyámasszony katonája, vagy éppenséggel Tartuffe légyen. - Ez egyébiránt - remélem - nem fogja őt arra biztatni, hogy a fentebb dicsért irányban nagyon is messzire haladjék, - főleg nem, hogy Anyjával túlzottan "au naturel" (nyers, kendőzetlen - a szerk.), sőt "durva" legyen!

Ifjúság, bolondság, szokták mondani. Ön szerint a fiatalkor az önfeledtségé, vagy a felnőtt létre való előkészületként kell inkább felfognunk? Kérdezhetem úgy is, hogy a gyermekkor ártatlansága után hol kezdődik a felnőtt ember felelőssége?

Kérdem azonban: mikor is érkezik el voltaképpen ez az idő? (…) Semmi kétség, hogy minden emberi teher idővel egyre súlyosabban nehezedik Reád, ám éppen azért, mert most még könnyűek, nem akarod őket magadra venni. Vagy más szavakkal: mivel később bonyolódnak majd feladatait - ezért ebben a pillanatban szabad vagy minden kötelességtől? Ha majd később nagyjából 100 egységnek megfelelő terhet kell a válladra venned; - nos, kérdem - nem kellene most legalább 10-et vállalnod? Nincsenek-e most is kötelességeid? Nem jutott eszedbe, hogy ezt a nagyon fontos kérdést komolyan és minden oldalról fontolóra vedd? Hiszen ha most a 10-et nem veszed fel, hihető-e, hogy "majd aztán" a 100-at türelemmel veszed a válladra? (…)Hidd el, ha most, mikor már ennyire komoly, férfias és okos vagy, nem vállalod kötelességeidet, amelyeknek 10 az egyenértékük, később képtelen leszel a 100-at viselni. (…) Ritkán állít az élet nagy események elé, ellenben a köznapi élet semmiségeinek, nyomoruságainak szutykából nagyon gyakran nem tudunk külső segítség nélkül kiszabadulni.

A szépen hangzó nagy frázisok többnyire üresek, - és gyakran azért használják őket, hogy meneküljenek a csekélyebb, de sürgős dolgoktól. (…)

Én már régen megfigyeltem, hogy minden emberi tehetség, akár testi, akár lelki, csak szüntelen gyakorlással, tréninggel érheti el legmagasabb fokát, legnagyobb fényességét.

Milyen lelki tréningre gondol?

A rend, a hasznos és nemes élet, az erény példájává válni, van-e ennél magasztosabb hivatás egy ember számára!? (…) Nem ritkán ötlött eszembe: ugyan miért nem létesültek még szellem-, vagyis inkább erkölcsgyakorló intézetek, ahol - vallásra való tekintet nélkül - mindenki gyakorolhatná a kötelességteljesítést, a helyes cselekvést stb., szóval minden erényt; hiszen annyi uszoda, lovagló-, vívó-, akrobata, voltigeur-, torna- és testnevelő iskola és intézet van, melyek által kétségtelenül "ügyesedik" az ember, de attól még nem válik egymagában 'jobbá'! Még ortopéd-intézetek is vannak, ahol kiegyenesítik az elferdült testűeket; ilyenféle lélekgyógyító intézet nincs sehol; holott bizonyára több szellemileg, mint testileg elferdült és sérült emberfia népesíti be a világot - és erre a magasztos célra sem az iskola, sem a fegyház, sőt még a katolikus egyház sem elegendő!

Az egyéni kereszt cipelésétől további rögös út vezet a közösségi felelősségvállalásig. Önnek elvitathatatlan érdemei vannak ezen a téren, és tudomásom szerint szemére vetette Bélának, hogy hazafiként eleddig semmi nem cselekedett. Béla – a kis hazánkat nyűvő vészterhes időkre hivatkozva – úgy felelt, hogy ilyenkor nem is lehet tenni semmit, pusztán várakozni. Mit felelt erre?

Ez mindenesetre "kényelmes" álláspont, amely nem kíván megerőltetést! Véleményem szerint ez csaknem helyes felfogás, csupán annyiban módosítandó, hogy most valóban csak igen keveset lehet tenni. A la bonheur! (Pompás! Minő boldogság! - a szerk.) Nosza rajta, tegyünk egy "keveset", - érjük be "kevéssel" - hát nem: a jövőre kell felkészülni!!! (…) Sokoldalúan kell felkészülnünk, s e munkánkat egy napig, egyetlenegy óráig sem szabad halogatni; mert különben lehetetlen, hogy annak idején akár csak tűrhető szerepünk is legyen, semmiféle sem lesz, vagy egészen "hitvány".

Ön, finoman fogalmazva, nem állhatja a passzív életformát.

Sokan azt gondolják - az ember el se hinné -, hogy az egyfajta tortúra, ha az idővel fukarkodunk; vagyis ha folytonosan tennünk kell valamit. Számtalan ember ilyen megvilágításban látja a tevékenykedést! Pedig valójában csak az szánnivaló, akinek nincsen dolga, és csak azt lehet szerencsésnek, hogy úgy mondjam, bizonyos mértékig boldognak mondani, aki egy adott idő alatt a legtöbb jót és hasznosat tudja végbevinni, sőt megalkotni, - de azt meg is teszi!

Minél többet gondolkodom nyelvünk bölcseletén, annál inkább felismerem végtelen felsőbbségét sok más nyelvvel szemben. Így pl. az angol azt mondja: I am well; a francia: Je me porte bien; a német: Ich bin wohl, Es geht mir gut stb. - tehát voltaképpen teljesen passzív érzések stb., míg a magyar azzal, hogy "jó dolgom van" aktivitásban fejezi ki kellemes lelkiállapotát! És valóban, nem a "nyugalom" az emberi élvezetek alapja, hanem a "tevékenység". - És minél többet és minél szélesebb körben munkálkodhatik valaki, annál nagyobb az ő igazi, benső földi boldogsága.

Mi a fontosabb a jövőre vonatkozóan: a tervezés, célok kitűzése és megvalósítása, vagy a helyzethez való alkalmazkodás, a sors által elénk tárt élethelyzet lehető legteljesebb „kiaknázása”?

A legtöbb ember olyan helyzetben van, hogy ha azt kérdezzük tőle: "Miért van itt? - Miért teszi ezt?" - azt kell felelnie: "Azért vagyok itt, mert az áradat, a vihar ide sodort, s azért teszem ezt-azt, mert rákényszerít a véletlen, meg a körülmények így kívánják." - Az embereket - így folytattam - annyiféle benyomás űzi, hajtja, hogy nagy részüket többnyire a körülmények áradata sodorja magával. De hogy élettelen tuskóként ragadjanak magukkal a hullámok, s mi még annyira se szabhassuk meg irányunkat, hogy saját akaratunkból érjük el életünk bal vagy jobb partját, ily passzívan, ilyen tehetetlenül mégsem lenne szabad sodortatnia magát egy olyan lélekkel bíró lénynek, amilyen az ember, - - különösen akkor nem, ha születésénél és vagyonánál fogva a függetlenek közé tartozik. Csodaképpen hangzik, ha egy férfi ezt mondhatja magáról: azért állok itt, mert így akartam; azért csinálom ezt, mert ez az akaratom! (…) Hasztalan szórjuk el a legjobb vetőmagot, ha előbb nem szántottunk stb. stb., fákat nem lehet egy fejszecsapással kivágni stb. stb. Mindent ki kell előbb tervelni, elő kell készíteni, megalapozni. Különösen a politikában, s hát még akkor, mikor egy haldokló, - mindenesetre nagyon beteg nép megmentéséről van szó!

Milyen atyai tanácsokat adna most Bélának?

Mindenesetre készülj fel arra a boldog lehetőségre, hogy megragadhasd hazád számára az esetleg kedvező pillanatot, és hogy talán az a legnagyobb szerencse érhessen, hogy azt hosszú évekre elnyújthasd; - de addig is szenteld magad valami komoly dolognak.

Vizsgáld meg hajlamaidat; vedd fontolóra kötelességeidet, teljesítsd őket lelkiismeretes pontossággal, s akkor olyan nyugalom, olyan jóleső érzés fog eltölteni, amit nem ismersz, amit soha sem ismertél, amit Te csak most fogsz - ha követed az én becsületes tanácsomat - boldog meglepődéssel először megismerni. –(…)

Nos tehát most, hogy már ifjú férfi vagy, parancsolj önmagadnak! Állapítsd meg, mik a kötelességeid, teljesítsd őket pontosan, csak akkor érzed majd, mit érsz, és ha ez az érzés boldoggá nem is tesz, mindenesetre lehetővé teszi, hogy megelégedéssel, sőt élvezettel szakíthasd le az élet némely virágát.

Tűzz célt magad elé; pl. annak a nagy magyar családnak felvirágoztatását és megnemesítését, amelynek tagja vagy! Tarts e cél felé, amilyen egyenesen csak tudsz. - Ha viharok, áradatok, feneketlen mélységek és zátonyok sokszor el is térítenek fő célodtól, vagy gátolják előhaladásodat; nos, akkor ügyeskedjél mindaddig, amíg ismét a szükséges irányba kerülsz.

S még két kérésem van:

1ször: Ne felületesen olvasd át ezeket a sorokat, hogy aztán félretedd, hanem vedd elő gyakran, és vizsgáld meg magadat illúziók nélkül és becsületesen, hogy nem lelsz-e benne valamilyen megszívlelni valót; és

2szor: Egy pillanatra se búsulj el azon és ne őszüljön meg azért egy hajad szála sem, ha netán úgy éreznéd, hogy mégiscsak egy kicsit túlságosan könnyedén, és cavalierement (gavallérosan, könnyeden - a szerk.) fogadtad atyád tanácsait, sőt kéréseit.

1857. november 25-én Széchenyi István

Forrás: Gróf Széchenyi István Intelmei Béla fiához